HOGYAN VÁLIK EGY ÁTLAGEMBERBŐL MÉDIAHEKKER?

Nolik Antal vagyok. Hobbiíró. Egykötetes önköltséges ponyvaíró. Nem író, ami lentebb egyértelművé válik. Üdvözlöm az egybegyűlteket. Andrisé, majd „Andrisé” után, íme az én történetem:

Családi indíttatásból régesrég foglalkoztatott egy téma. Nagyapám története. A másik nagyapáé. Nem csupán egy újabb Don-kanyar történet, hanem két tragédia összefonódása, a  máig feldolgozatlan és  csak részben elismert vajdasági genocídiumhoz vezető történet. És nem az önmagukban is szörnyű tragédiák fokozása a célom, de e sztoriból nem maradhat ki egy harmadik sem, a sokak szerint lerágott csont, ám mégis megkerülhetetlen holokauszt történet.

Könyvem három különböző társadalmi hátterű, huszonéves főhősének történetét meséli el.

 Egy filosz zsidó munkaszolgálatos srác, aki meglehetősen burkoltan, de valamilyen szinten egy ismert ember alteregója, egy idealista fiatal tiszt és egy délvidéki parasztgyerekből verbuvált honvéd egymásba futó párhuzamos sztoriját írtam meg.

 És ez volt eddigi, teljesen átlagos életem legnagyobb kalandja. Bújtam a netet, faltam a könyveket, egyéb nyomtatott háttéranyagot, dokumentumfilmeket. Nem szélsőséges iratokat, a könyvemben fellistáztam a forrásokat. Sőt, mivel végig képekben gondolkodtam, hát dilettáns módon a forgatókönyvírásról is olvasgattam. Így a 12, részben egymásba nyíló fejezetekből álló regény, könnyen átalakítható egy 8+1 szekvenciákból álló klasszikus történetmesélésű közönségfilmmé. Hiszen egy ponyvától már csak egy film fogadható be könnyebben.

 Mivel hozzám a vajdasági magyar szál áll legközelebb, az 1944-45-ös délvidéki mészárlások valahol az egész mű katarzisa.

 A könyv megírásánál az olvasmányosságra törekvés elsődleges szempontjaim egyike volt. Erősen képies, sok benne az áthallás a mába, meglehetősen anakronisztikus, ide-oda kiforgatott idézetekkel, aminek a fő célja nem is a fogyaszthatóság növelése, hanem a párhuzamok felfedése. Szerintem sok minden ma is pontosan úgy működik, mintha az 1940-es években járnánk. Emellett meggyőződésem, ugyanis, hogy a korabeli feldolgozatlan délvidéki mészárlások összefüggenek napjaink vajdasági magyarveréseivel is. A könyv szellemisége ugyanakkor politikailag meglepően (?) korrekt. Nem „magyarkodós” a mindenkori kisember nézőpontját tükrözi, korra, fajra, nemre, felekezetre tekintet nélkül.

 Vannak benne szalacsizmusok, Ponyvaregény idézetek, és természetesen hiteles, kortársak szájából elhangzó mondatok, amelyek olykor meghökkentően modernek, szinte mainak tűnnek. Mind a szereplők, mind a narrátor indulataikat gyakran nyomdafestéket nem tűrő kifejezések tarkítják. Kegyetlen, tragikus és véres, mert a fikció ellenére a történelmi keretet igyekeztem hitelesen ábrázolni. A sztori érdekében persze olykor csaltam, de nem elképesztően történelmietlen elemekkel.

Ugyanakkor szerelmi szál és (olykor) fekete humor természetesen szerepel a könyvben és a kedvező visszajelzések közül is az efféle „sírva-nevetve-egyszuszra olvastam ki” ami talán a legjobban esett.  

Sajnos a valóság a fikciónál gyakran kegyetlenebb és véresebb, aki mélyebben szeretné beleásni magát a témába,  íme egy lehetőség:

 Ennyit a könyvről. Ami nem nagyon fogyogat. Lehet, hogy ennek a magyarázata pofonegyszerű. Nem elég jó a könyv?  Nem kizárt. Nem magas irodalom, ilyet soha nem is állítottam. (persze attól miért kellene olyan jól fogynia?:-)). A legnagyobb siker számomra az volt, ami valahol nyilván közhelyszámba megy, a könyv édesanyámnak nagyon tetszett. És ettől féltem a legjobban. Mert azzal a nagyapával ő maga életében egyetlen egyszer találkozott. Fél éves korában, így emlékei sincsenek. A könyvben csúsztattam, néhány  adatot módosítottam, mert valahol talán el is akartam távolítani, és gondolom, mondanom sem kell, hogy Nolik Antal nem az igazi nevem.  Mivel nem vagyok író, anyukám is ugyan kérdezősködött néha az ismeretlen szerzőről, de amíg el nem olvasta, bármilyen hihetetlenül is hangzik, nem fedtem fel magam. 

Ha már foglalkoztunk Andrisokkal és Andriskákkal, az utolsó testileg, lelkileg ugyan megnyomorítottan hazatértünk viszont, mint tudjuk Andris bácsi volt.       

Szóval ott árválkodik a kis könyvem a könyvesboltok alsó polcain gerincre vágva, a nyolcvanezer címszó között, amennyi pl. a piacvezető könyváruház kínálatában szerepel. Tű a szénakazalban. Bementem megnézni az egyik „könyvmammutba” negyed órát kerestük az eladónővel.   Ráadásul nem is túl szép a hátoldala miatt, zsúfoltra sikerült a fülszöveg. Ugyan nem kereskedelmi szempontból, de szerettem volna ha karácsonyig elkészül, ami megtörtént. Viszont mint minden könyv, ha nem jut el az olvasókig, enyészetre ítéltetett. Ha az összes példány értékesítésre kerül, akkor is némi ráfizetéssel zárom magánakcióm, tehát nem ez a lényeg. Viszont záros anyagi lehetőségeim ellenére, szinte megszállottként kezdtem keresni a népszerűsítési lehetőségeket és már kezdtem egyre mélyebbre süllyedni a különféle trükkök és csavarok mocsarába, szemem előtt az üzenet továbbvitele lebegett és az, hogy elvből, egyetlen fillér, bárminemű támogatás nélkül akartam kiadni a könyvet. Amit tudtam a „hagyományos” promóció érdekében megtettem, e-mailezgettem rengeteg kultúrközeli helyre, hogy hátha, de válaszokat nem kaptam, túlságosan rámenősködni meg nem akartam. Ha minden galád tettem után mégis valami adminisztratív hiba folytán megnyílna előttem a menyek országa, akkor Szent Péter kérdésére, hogy: -Fiam, ennyi sutyerák svindli után mondj valami jót is magadról? Mire legfeljebb csak annyit tudnék kinyögni: - Nem nyaltam a befolyásosok seggét.

Ezek után, gondolom megcsóválná hosszú ősz szakállát, majd visszakérdezne: - Honnan is jöttél fiam?

- Magyarországról.

- Hát, akkor nem is csodálkozom, hogy ilyen fiatalon idekerültél.

ETIKÁTLAN BLOGOLÁSSAL AZ ETIKUS PONYVAÍRÁSÉRT

Legalábbis én arra gondoltam. Készíttettem egy provokatív honlapot. Egyszerűnek tűnik, meglehetősen durva a szimbólumvilága, mégis elgondolkodtató. Ha nemzeti színűek a betűk, akkor miért pont a Google catull betűtípusát választottam, és mit keres ott egy felfércelt Dávid-csillag hűlt helye? Valamint néhány nagyon szabadszájú rövidke szösszenetet is felhelyeztem rá, a regényrészletek mellé. Majd elkezdtem spamolni. Olyan kisipari módszerekkel, jópofának szánt érdemi kommenteket írogattam, viszont rövid időn belül elértem, hogy viszonylag széles körben közutálatra tettem szert. Na meg a kapitalizmus törvényei alapján a maga automatizmusával ki is rostált a rendszer. Jöttek a moderátori szabványlevelek: „sajnálattal értesítjük blablaba.” Én eleinte még totális szélmalomharcot folytatva vitriolosnak vélt válaszlevelekkel bombáztam a gépet: „Például: mélységesen bánom, hogy a hatalmas www.nolikantal.com birodalom a parányi index.hu érdekeit sérti…” Párhuzamosan természetesen megküldtem a könyvet online formában is pár honi netes tótumfaktumnak, de semmiféle visszajelzést nem kaptam. Az üdítő kivétel Tóta W. Árpád (indexes megmondóember) volt, aki gyorsan, korrektül válaszolt, viszont utána elhalt a dolog, ami nem rajta múlott, mert továbbpasszolta a könyvet az illetékes könyves blogosoknak, hát itt tart a sztori, azóta is várom a recenziót. Eleinte közmegvetés övezett, annyira nyomultam, majd afféle megtűrt csodabogárrá váltam és különféle blogokba kezdtem kommenteket írogatni. Majd láttam egy hihetetlenül ötletes blogot, amit írója tehetségesen töltött meg élettel. Virtuális falvat alkotott laza fiatalokkal. Ekkor jött az ötlet, ha csinálok egy saját blogot, akkor arra én is kihelyezhetek egy reklámfelületet. Szerintem kissé pofátlanul elcsentem pár ötletet ebből a blogból, meg a farvizén próbáltam némi promóciós felülethez jutni. Szerinte meg mindezt nagyon pofátlanul csináltam,  volt pár normális e-mail váltás közöttünk, aztán elmérgesedtek a dolgok. Én mindig érdemben válaszoltam, ő nem. Az igaz, hogy én voltam aki provokál, de bíztam benne, hogy megérti a célom. Picit, mint Neruda postása, használtam a versét. Továbbra is meggyőződésem, hogy ezzel neki nem ártottam. Mindegy, mindennek ellenére szurkolok további sikereinek, mert tehetségesnek tartom.  Igazándiból egy blogger barátja szólt be az én blogom felé valami lekicsinylő   megjegyzést. Bloggeri sztárallűrök, lelke rajta. Ugyan ezzel nem az volt a célom, de talán sikerült bebizonyítanom, hogy valamicskét én is tudok blogolni. Érzékeny, szenzitív terület ez, mindenesetre olyan szempontból jó lecke volt számomra, hogy ha mód van rá, minden akció előtt célszerű korábban egyeztetni. Most lehet, hogy sokan azt gondoljátok, ez evidens, alapvető udvariasság, hogy lehettem ilyen tahó? Nos, talán naivan úgy képzeltem, hogy főleg a humorban utazó blogok bloggerei számára természetesek az ilyen zsiványságok, főleg ha van benne ráció, ezek szerint tévedtem. És hogy jön egy humoros blog ezekhez a témákhoz? Nos, a szegény ember vízzel főz elv alapján, több megoldással is próbálkoztam. Például   már szinte a kezdetektől csatlakozott hűséges fegyverhordozóm, tsabi is a csapathoz, aki olykor posztokat is ír és ő ügyködik a számítástechnikai részén a dolognak, meg az általam kiötlött, alkalmazott, Ásítozó inas logót is ő valósította meg. Humorosnak szánt(?) Blogom szereplői: mindenféle sztereotípiákat magukon viselő, és többnyire henyélő hivatalnokok: Guszti, a Vitár Róbert hasonmás vén alkesz, hobbi csigatartó, Aranka, a pánik és sz@rkeverő, aki attól parázik, hogy a Düsseldorfi Önkormányzat felvásárolja a hivatalt (és újabb abszurd csavar az abszurdban, tsabi teljesen véletlenül Düsseldorfban dolgozik, mi több, egy újabb srác csatlakozott, bizonyos Chazz Reinholds, aki szintén arra keresi a vendégmunkások keserédes kenyerét) Péderke, az aktivista, meleg hivatalnok, aki a Másik Hivatal, a Homoszexuális-, Biszexuális és Határidőbetartó Hivatalnokok Lapja, aki egy Brüno hasonmás, viszont Brünotól annyiban eltér Péderke, hogy ő többnyire rokonszenves, és valahol Fábry Sándor ihlette, róla majd később. Időközben bővítettem a portfóliót. Fiktív pályázatokat írtam ki, persze nem ilyen rejtőzködős, átvágós stílusban, hanem úgy, hogy egyből leessen, hogy mindez poén, főképp, hogy a Nolik Antal Különösen Hasznos Közalapítvány euro százezres díjait óriási meglepetésre rendre Nolik Antal nyeri meg. Itt  énblog szerű írásokat helyezek fel, mint például a cigány-magyar együttéléssel kapcsolatban elmondom a nézőpontom: Dunának, Gangesznek egy a hangja címmel, illetve írtam pár blog paródiát. És soha sem moderáltam. Mi több, futtattam pár alterego nicket, és előfordult olyan faramuci helyzet, hogy valakit „saját magammal” szemben védtem meg.  Olykor kikerültem az Index ajánlóba, hisz az is volt a célom, és persze csőstől jöttek kekec kommentelők. Egy nagyon ottfelejtette magát, sokáig ontotta rám a pikír megjegyzéseket, de képzelhetitek, mintha egy mezei baltás gyilkos stoppos szállt volna be a texasi láncfűrészes furgonjába. Szóval nemsoká azon találta magát „jóakaróm” hogy a nickjéhez kínosan hasonló nickkel egy ruszkibaka.blog.hu (férfi homoszexuális pornográf tartalmú blog) blogon is kommentel valaki. Aztán az ő mocskos szájából már nem igazán volt meggyőző a többi jámbor kommentelő részére érvelése, miszerint ahhoz a nickhez neki semmi köze. És persze volt, aki a provokatív honlapom provokatív bannerét kifogásolta. Lefasiztázta, anélkül, hogy tudta volna, hogy az hozzám tartozik, én gyorsan írtam neki, hogy „uram, ott szó sincs, fasizmusról, nézze meg alaposabban” de ment is tovább. Ekkor együttéreztem Friderikusz Sándorral, akiről azért elég vegyes a véleményem, mert a könyvét ugyan nem olvastam (gondolom ő sem az enyémet, 1:1:-)) hogy neki egyszer egy teljesen konszolidált középkorú hölgy valami, a média szerint vélt stiklijével kapcsolatban a nyílt utcán beszólt. És Fridi addig nem nyugodott, amíg nem győzte meg arról, hogy üljön le vele és egy kávé mellett hadd hallgassa végig az egész sztorit.  Sajnos én nem voltam ilyen szerencsés, nyilván ő sem mindig, de legalább akkor sikerült.           

 Megismerkedtem egy kiváló, sztárallűrmentes sztárbloggerrel, az összeesküvés-elméleteket feldolgozó konteo.blog.hu, meg még ki tudja hány blog gazdájával, tiboruval, mivel írtam egy összeesküvés-elmélet paródiát a neandervölgyiek kihalásának okairól. Tiboru azon kevés beavatottak egyike, aki tudott erről a hekkről. Így az összeesküvések kutatója most maga is belecsöppent egybe. Neki egyik blogjában a milstory.blog.hu-ban is van pár vendégírásom, katonatörtének: Pl. Švejk Macedóniában, A csikló botanikája, meg A felfüggesztett péderbál.  Akit érdekel silány irományaim másik tárháza, bekukkanthat: hivatal.blog.hu .Ezek persze afféle gyorsan összecsapott netes szösszenetek, a könyv a látszat ellenére szerkesztett, csak hát ahhoz ki is kellene nyitni.         

AZ „OKLEVELES” NEMÍRÓ

Azt hittem, hogy a hobbiírás is ugyanolyan hobbi, mint bármelyik másik. Mert míg az egyik hobbiasztalos jó esetben össze tud ütni egy sámlit, addig egy mondhatni „sztár hobbiasztalos” olyan Taj Mahal makettet rittyent a börtönigazgató feleségének szülinapi meglepetésként, hogy a meglepetést a börtönből való megpattanással is megfejeli. De nem, mert a hobbiíró nem író. Nekem legalábbis erről papírom van:

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

< Wikipédia:Törlésre javasolt lapok

Ugrás: navigáció, keresés

Törlési megbeszélés lezárt jegyzőkönyve

Az alábbi törlési javaslatot archiváltuk. Kérjük, ezt a megbeszélést már ne módosítsd! A további hozzászólásokat a cikk vitalapjára írhatod. Ezt a lapot már ne szerkeszd!

Az eredmény: Törölve. – Alensha sms 2009. július 15., 15:36 (CEST)

Nolik Antal [szerkesztés]

Nolik Antal író, könyve is van, egy darab. Nekem viszont a következő problémáim vannak:

• Az írás nem hasonlít lexikoncikkre, inkább reklámízű bemutatkozás, a vitalapon pedig bevallottan öncikk.
• Semmilyen lényeges adatot nem tudunk meg Nolik Antalról, ellenben az életrajz rész valami szörnyű maszlaggal, nyilvánvalóan művészi célú kamu információkkal kábítja az olvasót.
• A cikk a reklámcélú nolikantal.com oldal másolata.
• Az internetes keresés során sem bukkantam semmilyen lényeges adatra, riportra, független könyvkritikára, csak könyváruházak ajánlóira.

Véleményem szerint sem Nolik Antal eddigi munkássága, sem a róla szóló írás színvonala nem passzol a Wikipédia kereteibe, ezárt javaslom törlését.  törlendő Beroesz 2009. július 11., 10:56 (CEST)

•  törlendő: nemcikk. Bemásolta sajátmagát. OsvátA Palackposta 2009. július 11., 11:13 (CEST)
•  törlendő Per OsvátA. – Ary vita 2009. július 12., 12:26 (CEST)
•  törlendő: Kérdéses a nevezetesség, a szöveg pedig nem lexikoncikk. – Malatinszky vita 2009. július 12., 17:10 (CEST)
•  megjegyzés a szöveg rettenetes, de elgondolkoztam azon, ha énekesnél elég 1 megjelent album, írónál miért nem elég 1 könyv? – Alensha sms 2009. július 12., 22:55 (CEST)
•  törlendő as per mindenki + válasz Alenshának: nem mindegy, hogy az az 1-könyv mi. Vannak olyan 1-könyvek, amelyek külön szócikket érdemelnek, Noliké viszont egy magánkiadásban megjelent, meglehetősen rossz szerkesztési színvonalú paperback, a kolofon még kiadási adatokat sem tartalmaz az évszámon kívül. Pasztilla 2009. július 13., 12:50 (CEST)
  •  megjegyzés Engem valahogy zavar, hogy könyveknél úgy érezzük, meg tudjuk húzni a határt az értékes és az értéktelen közt, CD-t meg enciklopédikussá tesz már maga a tény, hogy létezik. A szerkesztési színvonal nincs összefüggésben magának a könyvnek az értékével, CD-borítót is tudnék olyat mutatni, amin még a dalcímeket se bírták helyesen leírni. – Alensha sms 2009. július 14., 01:34 (CEST)

Egy szóval nem állítottam, hogy a cédénél rendben lévő dolog a nevezetességi kritériumunk, ha van ilyen, és még sok egyéb más dologra sem gondoltam e helyütt Nem a szerkesztési színvonal egyébként a kulcsszó, hanem a magánkiadás, persze a szerkesztési színvonal is karakteresen rámutat arra, hogy kiadási-szerkesztési szakértelmet nélkülöző házi barkácsról van szó. Ezzel az analóg, ha demókazettákat tennénk nevezetességi kritériummá. Pasztilla 2009. július 14., 07:19 (CEST)

•  törlendő — de az a Churcill esetleg megérdemelhetne egy cikket, akárki is legyen… — P/c vita 2009. július 13., 14:31 (CEST)
•  törlendő az ő érdekében. Öregkorában nem tudná megjelentetni itt közölt önéletrajzi regényét, mert a jogokkal a Wiki rendelkezik. --Bitman vita 2009. július 14., 12:50 (CEST)
•  törlendő, a demókazettás hasonlat meggyőzött, Pasztilla :) – Alensha sms 2009. július 14., 14:07 (CEST)
•  törlendő Igen, ez talált. Ez egy magánkiadású demó zanzája. <span style="background: yellow none repeat scroll