Állítólag a II. világháború alatt a porrá bombázott angol városok lakossága kevésbé kívánta, hogy a halálos ellenség Németország városait hasonlóképp szétbombázzák, mint azon angol városok lakói, ahol a németek nem bombáztak. Pedig akkor előbb véget ért volna a háború, és a „viszonossági bombázást” valamiféle bosszúként is felfoghatták volna az őket ért sérelmekért. De mégis az együttérzés erősebb volt bennünk, mert ellenségkép ide-, vagy oda, végső soron a német városok lakói is nyomorúságos, élő céltáblák, akik ugyanúgy szívnának mint ők, és hát bármit is sulykolt a háborús propaganda, ők is embertársaik.

Ha mégis vannak ilyen túlvilági dolgok és megúszom a poklot és a purgatóriumban sem tisztulok standby-on az idők végezetéig és netán Szent Péter a Kapunál rákérdez, hogy: -Nos, Andris gyerek, add át nekem az egyik Igaz Ember üzenetét, akkor először is megpróbálnék alkudozni vele, mint ahogy oly kedvesen ti is teszitek velem, merthogy sok-sok Igaz Ember sok-sok arra méltó üzenetét megkaptam a napokban, amit szívesen továbbítanék a Mennyek Országában, viszont ha ő is hozzám hasonlóan megmakacsolná magát és nem tágíthatnám azt az egyet, akkor ezt adnám át:

Réka, kívánom neked, hogy még 60-70-80 évi, makkegészségesen eltöltött evilági lét után kerülj te is a Kapu elé egy újabb Igaz Ember üzenetével! De azért odafönn a „nyelvtannácizmusodról” hallgatni fogok. Egy kis germanizmustól még megértjük, hogy mire is gondolt a kommentelő kolléga:-).

Olvasom, hogy indult egy mozgalom, afféle médiahekk, ahogy tanult riporter olvasótársunk mondaná, miszerint nemsoká bloggerigazolványt kell kiváltani a blogoláshoz. Újságírók és blogolók viccelődtek, találkozót is szerveztek, tréfából ki is nyomtattak ilyen igazolványokat, viszont állítólag a blogolók 20%-a mindezt el is hitte. Talán ez nem is annyira meglepő nem kicsit túlbürokratizált hazánkban, ahol ha bármilyen hivatalos ügyet intézne az ember, tuti, hogy még egy extra papírt kérnek, és senki sem lepődik meg azon, ha netán egy telekátíráshoz a Hivatal a jámbor álllampolgár bérmakeresztanyjának a mosógép jótállását közjegyző által hitelesített másolatban is csatolni kéri. Viszont ha már kiötlötték ezt a tréfát, akkor játszunk el azzal a gondolattal, hogy ha jelképesen is, de létezik ilyen blogger igazolvány. Nekem sajnos az ismert okokból okafogyottá válik ez a blog, viszont minek vinném sírba a jelszót? Érdekelne, hogy ki folytatná, és milyen ügyet karolna fel? Akár meglévő blogjának a népszerűsítéséhez is felhasználhatná, mert lehet, hogy az enyémet talán picit többen látogatják és úgy érzi, hogy a sajátját is jó lenne, ha minél többen megismernék. De persze új blog is indítható, bátran engedjétek el a fantáziátokat és a téma is szabadonválasztott, akár valami pajzánabb dologgal is előrukkolhattok, hisz tudjátok, ép koromban tőlem sem állt távol némi-nemi ittas bicskavezetés útján elkövetett szőrszálhasogatás:-). Vagy netán a blogos átverések lebuktatására specializálódott miss Marple tagozat vinné tovább a blogot?:-). Akár a közszféra és a magánszektor is egymásra találhatna afféle P+P konstrukcióban, hisz az sem kizárt, hogy közületek valaki épp egy ilyen hivatalban, munkaidő alatt tud pár percet szentelni arra, hogy beleolvasson a blogomba. Mit tudom én, mondjuk a Király szakrális temetkezési szigetének apropóján például közösen üzemeltethetné néhány nap múlva a kegyeshalal.blogspot.com-ot Csepel Önkormányzata és a Zámbó család, hogy a négy oktávos hangterjedelmű néhai előadóművésznek méltó emléket állítva, tehetséges ifjú énekeseket istápolhassanak. Avagy egy blog, amely felkarolja a honi média páriáit? Ahol nem gúnyt űznek Kiszel Tündéből, özvegy Forgácsné Fehér Anettkából, Fekete Pákóból, Uhrinrin Benedekől, és még sorolhatnám e szerencsétlen, porig alázott lúzereket, korra nemre, bőrszínre, végzettségre és szellemi képességre tekintet nélkül, hanem az Embert látják bennük. Mert hiszen mind a hívők-, mind a hitetlenek számára nem az az egyik legfontosabb üzenete az Írásnak, hogy a Megváltó a gyengék, a megvetettek és a kitaszítottak pártját fogta? Vajon ma nem így tenne? Inkább azon ügyködne, hogy mondjuk Gyárfás Tamás vagy Széles Gábor médiabirodalmai újabb töbszázmilliós érdekeltségekkel bővüljenek? Hát, én bízom benne, hogy ugyanúgy, mint kétezer éve, amikor a társadalom peremére sodródott, gyakran rovott múltú embertársaik pártját fogta, most se tenne másképp. Egy nagyapa féle, békebeli bádoglaborban mosná meg, majd törölné hajával szárazra Molnár Anikó lábait, főleg ha egy csöppnyi NDK úszónős retro lábfétis light feelling sem állna tőle távol:-). Persze mindez csak néhány hirtelen jött, kósza ötlet részemről, bármivel előrukkolhattok. Például nagyon rokonszenves volt, ahogy az egyik kommentelő felvázolta, hogy az országok is hasonlíthatók emberekhez, és hogy Magyarország egy zárkózott, középkorú férfire hasonlít. Picit továbbgondoltam ezt a dolgot, amit remélem nem vesz zokon a kommentelő, hogy mi lenne ha nemcsak országokat, hanem hivatalokat is megszemélyesítenénk? Például az Artisjust én úgy képzelem el, mint egy mindig ápolt frizurájú és szakállú, vizet prédikáló és bort ivó fiatalembert. Vagy az ORTT-t, mint három darab, sóhivatalban foskarikákkal zsonglőrködő, bekötött szemű, szájú és fülű majmot, akiknek cirkuszi frakkjuk is van, jó vastag zsebekkel, ahová más majmok stikában duzzadt borítékokat dugdosnak. Vagy mint valaki írta, itt úgy érzi magát, mint egy titkos társaság tagja. Akár lehetne egy titkos társaságot is fenntartani, valamiféle újraértelmezet szabadkőművességet, ahol idősek, fiatalok, betegek, épek és gyógyultak, túlképzettek, és szerényebb végzettségűek, hívők, hitetlenek és keresők, mind-mind tegezik egymást és majd csak rémleni fog, hogy volt egykor egy néha mocskosszájú, furcsa fiú (de dicséretére váljon, hogy soha se moderált, mert higgyétek el, ilyet nem tettem, ha töröltetek, azt ti magatok tettétek) akiről igazándiból senki se tudja, vajon hogy nézett ki ép korában, de azt se, hogy sérülten hogyan fest, csak annyit, hogy útjára indította ezt az egész mozgalmat. Hát, lehet, hogy valami ilyesmi a tágan értelmezett hallhatatlanság? Voltam már fiú, lány, növény, néma hal, mely a tenger mélyén úszik, mintha rémlene, hogy egy ókori görög költő írta volna valami ilyesmit, fáradt vagyok, elő nem guglizom, bocs ha tévednék. Na, a halhoz adjuk hozzá az elektronokat, és dadamm, ott lesz egy pirinyó belőlem:-).

És kérem, amiatt se fogja vissza magát senki, ha úgy érzi, nem eléggé mestere a szavaknak. Mindannyian másban vagyunk ügyesek. Lehet, hogy páran emlékeztek még a Hagymácskaként említett rokon kislányra. Nos, neki van egy számítógépjátéka, amiben tündérkéket kell öltöztetni meg más kunsztokat produkálni (persze főleg anyukája segít neki) és ezek a kis Disney tündérek különféle tulajdonságokkal bírnak, van amelyik vízen jár, míg a másik kerti virágokat növeszt pillanatok alatt, satöbbi. Szóval, biztos vagyok benne, hogy ha valaki nem a billentyűzet zsonglőrje, akkor lehet, hogy mondjuk ő a kuglófsütés nagymestere, de még csak kitűnni se kell semmiben, ha valakinek tiszta a szíve, mint itt szinte mindenkinek. És azon ritka dolgok közé tartozik, amik még meg tudnak hatni, amikor érzem, hogy valaki a szívét teljesen kitárja soraival, még ha a megfogalmazása picit sutácskára is sikeredik. Olyasmi ez, mint amikor a porban vergődő kis veréb igyekszik segíteni egy még tőle is gyámolatlanabb társának, vagy amikor egy könyvesboltban a legalsó polcról merő véletlenségből leemelünk egy könyvet, aminek esetleg a hátoldala is esetlenebb, mint a sok-sok flancos kiadásnak és nem ajánlja egyik celeb sem és szinte szánalomból kezdjük olvasni, de amikor belemerülünk, rájövünk, hogy micsoda rejtett kincsre is bukkantunk. Tehát az ötleteknél nekem nem a megfogalmazás igényessége a mérvadó, persze a vitriolos tollú sokdiplomások se fogják vissza magukat, ha van hozzá kedvük. Itt mindent szabad és semmi sem kötelező. Ti hogyan hirdetnétek a power of blogot? Csak egy valamivel nem ér indulni: Andris emlékápolással. Az ilyesmit hagyjuk meg az észak-koreai blogger szövetség tagjainak, akik Kim Dzsong Kettő elvtárs emlékének majd minden bizonnyal méltó blogot szentelnek:-). Mint valaki megjegyezte, ezen a blogon nagyon heterogén az olvasóközönség és ez nekem nagyon rokonszenves. Nekem doszt elég az, ha közületek néhányan olykor majd rám gondolnak egy-egy pillanatra, mondjuk hosszú téli estéken, amint a tisztaszobában békésen horgolgatnak a karosszékben ülve a Szentkép és a makraméval ékesített Aradszky László poszter alatt, avagy más kedves olvasóim, aki meg éppen a piercingjeiket fényezik újra egy izgalmasabbnak ígérkező swinger partyra készülve.