Köszönöm az ötleteket a blog továbbvitelével kapcsolatban. Mmk. ötletét tartom a legjobbnak, persze ahhoz meg kell találni az Erős Kezű Vezetőt (huhh, milyen félelmetesen hangzik) vagy valami más módon megoldani az összefogást. Mazsolo2 ötlete is nagyon jó, neki is elküldöm a jelszót, mert ki tudja, hogy végülis ki tud időt szakítani a blog folytatására. Kapen női iszapbirkózásos ötlet poénja is jópofa, de attól tartok, sok-sok ilyen szaktopik már létezik. Kapen szerint így is úgyis „egynyári” téma vagyok, hmm, lehet, minden relatív. Ne értsd félre, nyugodtan mondd ki a véleményed, bírom a humorod és a meglátásaid. Remélem a többiek azért nem sértődnek meg, hogy ismét kivételezek, de Kapen is kedvenc kommentelőim egyike. Mmk-nak és mazsolo2-nek az identitását nem áll módomban ellenőrizni és nem is akarom, a lelkiismeretetekre bízom, hogy vajon ti jelentkeztek-e a jelszóért. Kérlek írjatok az andris1371@gmail.com címre, persze ha nem gondoltátok meg magatokat és majd idővel megkapjátok a jelszót.

Viszont még egy lehetőséget felkínálok:

Igen Zsófi, most kezd igazán izgalmas lenni. Eljöttek a valódi kérdések. Amikor a kommentek már jóval izgalmasabbak, mint maga a poszt. Nem esik jól, hogy nem tetszik a nagyapás, meg a többi történetem, de pontozom az őszinteséged. És ezt a létező legkomolyabban gondolom. Igen Rita, akit sokan a másik, szarkasztikus énemnek tartanak (más kérdés, ha nem vagy, nem kizárt, hogy kitalállak), hamis gyöngyöt kínálok. Volt, aki megkérdőjelezte szakmai elhivatottságod, én nem. Mert kinn is vagyok meg benn is. És akkor mit szórakozok ilyen dolgokkal? Andris, vagy, mint egyre többen mondjátok „Andris” cseppet sem szórakozik. Mindezzel céljai vannak. Andris kiötlője egy közönséges halandó. Andris kitalált történetével és a sok-sok valós történetben szereplő sorsával összehasonlítva, hála a jó Istennek, egy egészséges átlagember. És akkor minek borzolom a kedélyeket? Elmebeteg pszichopata lennék, aki más nyomorán szórakozik, vagy netán idétlen kísérleteket végzek, ráadásul úgy, hogy a kísérleti alanyok előzetes hozzájárulását sem szereztem be?  Szó sincs róla, legalábbis bízom benne, hogy ép az elmém, amit lehet, hogy sokan mindezek után megkérdőjeleztek. Mindenkit megnyugtatok, nem holmiféle pszichológiai, média-, vagy bármilyen más szakdolgozathoz gyűjtök anyagot. Nem vagyok e tárgyak szakértője és nem is leszek. Habár kineveztetek már unatkozó tini EMO-s hülyegyereknek, újságíró tanoncnak, és még sorolhatnám. Talán író? Aki igazán jártas az irodalomban, az tudja, hogy egy „vérprofi” író ettől ügyesebb. Hacsak nem az a cél, hogy kibújjon a szög a zsákból. Ugyan nem főcél, de ügyeltem rá. Mert higgyétek el, némi adatgyűjtéssel egy hitelesebb Andrist is formálhattam volna, nem ilyen sztorizgatós csodabogarat. Viszont ha már „rámsütöttétek” a népnevelést, hát nem az lett volna a hullarablás legalja, ha mindezzel visszaélek? Többen felajánlották a személyes kapcsolatfelvételt. Le a kalappal, hogy ennyire segítőkészek is vannak közöttünk. Viszont ha a hiénák legaljához tartoznék, akkor könnyen végződhetett volna mindez egy alattomos nigériai levélként. Biztos szinte mindenki tudja, hogy az úgynevezett nigériai levelek az olyan e-mailek, korábban faxok, amik haszonszerzéssel kecsegtetnek, majd rút becsapással végződnek. Nos, ezt a sztorit is könnyen a Zsaru magazinban olvashattátok volna viszont. „Behálózta, félrevezette azzal, hogy Szingapúrban elvégezhető egy műtét, amit viszont a TB nem téríti, ezért átutaltatott vele …. millió forintot”. Nem azt mondom, hogy ne segítsünk másokon, de legyünk résen, az interneten még gyakrabban tűnnek másnak dolgok mint amik valójában (és ezt pont én mondom:-)).  Mert hiszen nem kis felelősség nyomja a vállam. Olyan emberek is írtak, akiknek a hivatásuk nap mint nap szembesülni hús-vér Andrisokkal, Györgyökkel, Ildikókkal és Klárákkal. És ami egy „andrisi” sorsnál is szörnyűbb, az Andriskák élete. Mert hiszen egy gyermek szenvedéséhez talán csak a szülőjé mérhető. Mint olvastuk, sokak közülünk ebben a kegyetlen helyzetben élnek. Jómagam nem, és bízom benne, hogy nem is kerülök. És sokaknak közülünk saját súlyos szervi egészségügyi problémái vannak, netán szuicid hajlamok gyötrik. Engem mindettől idáig megkímélt a sors. Igazad van Rita, bemutattam egy hamis gyöngyöt, ha úgy tetszik „legyőztél”. Nagyon finoman frocliztalak az elmúlt napokban, mégsem kérek tőled elnézést, egyrészt mert te kezdted, másrészt mert vetted a lapot. A mi „Miss Marple”-nk is bír humorérzékkel. Hál’ Istennek. És mindannyian. Ugyan voltak (és lehet, hogy lesznek is) néha anyázások, mert hiszen a téma heves indulatokat vált ki, de egymás méltóságába soha sem gázoltunk. Most sokan így vagy úgy csalódtak, becsapottnak érzik magukat, mások meg nyilván megkönnyebbültek. Azért mégse vesszen ez az Andris gyerek. Néhányan nyilván melegebb éghajlatra küldenek. Mit is akarhatok? Provokálni igen, de bántani nem, bízom benne, hogy ez már mindenkinek leesett, cseppet sem. Senkit se fogok felterelni egy buszra, mint kegyetlen kalmárok a nyugdíjas nénikéknek-bácsiknak szervezett termékbemutatóval összekötött „akciós” áru kiránduláson, ahol viszont, amíg nem írják alá a megrendelőt, nincs kiszállás. Pártot, vallást, szektát sem alapítok, van épp elég, aki igényli, tőlem szabadon választhat. Valamennyire megismerhettetek, jómagam a hitetlen és a hívő között rekedtem meg az evolúcióban, avagy a teremtésben, abból köszönöm nem kérek, hogy most közületek bárki átlendítsen a számára üdvös oldalra. Ezt én se tettem veletek. Andris nem térített, csak sztorizott. Tehát ez a busz mégsem a „kényszervásároltatás” busza, mégis mindannyian rajta zötykölődünk. Erről a buszról most le lehet szállni. A menetjegyet nem fizetem vissza. A sok-sok szeretetet, amit látatlanba „kicsaltam” tőletek, köszönettel megtartom, bízom benne, hogy nem vész kárba és, hogy senki sem követeli vissza habzó szájjal a vételárat.  Ne feledjétek, provokáltam, de soha sem bántottam. Legalábbis ez volt a szándékom.

Nos, a további lehetőség az is, hogy legyen ez a blog egy igazi „szakmai” eutanázia blog. Pro és kontra érvekkel . Zsófi és Rita, ha van hozzá affinitásotok, bármelyiktek felvállalhatja. Az előzmények akár törölhetők is. Andris megtette a kezdő lépést, Andris mehet. Ha írtok, megkapjátok a jelszót. A feltétel azonos, ha blöfföltök, ellenőrizni nem tudom.

És persze benne van a pakliban, hogy ezek után ezt a blogot senki se szeretné fenntartani. Minden csoda három napig tart, ez a lufi meg különben is idő előtt kipukkadt.

És akkor jogosan kérditek, mit szemétkedek, szelet vetettem és vihart aratok? Miért nem folytatom én a blogot, akár az Mmk. Által felvetett módon, akár másképp. Egyrészt valójában nem vagyok Erős Kezű Vezető (persze sokan ezt nyilván amúgy is így képzelik, remélem a „legyávaférgezők” tábora azért nem túl számos:-)) másrészt szakember sem. „Vezeklésként” nyilván rám férne, hogy ápoljak egy igazi Andrist akár csak egy hétig. Lehet, hogy egyszer megteszem, és nagyon-nagyon bízom benne, hogy nem a saját szerettem lesz az illető. És most biztos sokak szemében elvesztettem az összes bájt. – Mi az, hogy csak egy hétig, meg „lehet”? Hisz közületek sokan igazi hétköznapi hősként ezt a terhet nap mint nap cipelik. Tőlem ennyit várjatok, egyszerű, esendő, hétköznapi ember vagyok, aki cseppet sem hős, de meg vagyok győződve arról, hogy váltótársamként mások (és most nem rátok, kommentelőkre gondolok) is megérdemelnék azt, hogy mintegy mákszemnyi jóvátételként, részt vegyenek egy igazi Andris önkéntes ápolásában. Kíváncsi vagyok, hogy hányan folytatjátok a társasutazást?  Mert Andris azért mégis jelképez valamit. Az pedig az én felelősségem, hogy vajon aprópénzre, Rita frappáns megfogalmazásában: Hamis gyöngyre  váltottam-e Andrisunkat, vagy az út végén majd azt mondjátok, Andris nem hiába kapott egy esélyt.

Üdvözlettel:

„Andris”