Ritát olyan ápolónőnek képzelem, aki kiválóan teljesít, ha teszem azt életet kell menteni a kórházban. Odatesz apait-anyait, a szaktudását és a szívét is, hogy megmeneküljön a beteg.  Ám, ha Egyeske a 6-os számú kórteremből valamivel kihúzza nála a gyufát, sanszos, hogy egy, az orvosi kezelés szempontjából teljesen fölösleges, de annál inkább megalázó beöntést is „nyerhet”  Ritától, a főnéni típusú nővértől.

Akik a kezdetektől olvasták a kegyeshalal.blogspot.com-ot, tudják, hogy egy erkölcsileg és a jóízlés szempontjából kétes értékű gerilla marketing kampányként indítottam a blogot. A blog kitalált írója, pontosabban lediktálója egy baleset következtében nyaktól béna fiatalember, akit egy magát megnevezni nem szándékozó segítője két héten belül átsegít a túlvilágra.

Naponta egy-egy rövid történetet írtam, a betegségről és a balesetről nem beszéltem és próbáltam fenntartani annak a látszatát, hogy Andrisnak, a halálra készülő srácnak a története vagy igaz, vagy nem, de akár igaz is lehetne. Hozzá hasonló sorsú emberek viszont kétségkívül léteznek.

Rita nővér a kezdetektől a blog kommentelői közé csapódott és magához ragadta a kételkedők alfanőstényének a szerepét. A kampányom szempontjából kívánni se tudtam volna jobbat.

Egyrészt nekem is az volt a célom, hogy miután fény derül a „kegyes” átverésre, minél kevesebb, lehetőleg nulla legyen azoknak a száma, akik kétkedés nélkül elhitték Andris történetét és ne csalódásként fogják fel az átverést, hanem valamilyen szellemi kalandként. Eltöprenghettek egy emberi sorson anélkül, hogy konkrétan a fikcióm bárkit megbántott volna, hiszen a posztjaim sem beteg-, sem egészséges embereket nem sértettek.

Másrészt a feszültség fenntartásához is remekül szolgált a szkeptikus Rita szókimondó háborgása. Mint az egyik kommentelő találóan megjegyezte, Rita Andris szarkasztikus, másik énje.

És valóban, akár az is lehetett volna. Két netfüggő ember szánalmas kísérlete. Andris (illetve mint ahogy az egyik kommentelő frappánsan írta, hogy mivel minden bizonnyal kamu a karakter: „Andris”) az alkotó és Rita, a romboló.

És Andris bőrébe bújva majdnem elértem a célom, nevezetesen egy paraszthajszálnyira álltam attól, hogy médiahekkem hozományaként milliós nézettségű tévéműsorban népszerűsíthetem a könyvem. Csakhogy a kéthetes kampányom alatt majdnem sikerült tényleg meghibbannom (már ha nem voltam már azt megelőzően „gyárilag” is elég őrült:-)). Mert szándékaim ellenére sokan megkérdőjelezhetetlenül elhitték Andris sztoriját. Mint egyik kommentelő írta, egy ismerőse nem, hogy elhitte a halálra készülő béna fiú történetét, hanem szerelmes is lett belé.

Túlnőtt rajtam a kampány. Több mint fél éves hiábavaló vergődésemet a közpénzmentes, önköltségen kiadott regényem népszerűsítése érdekében kezdett gerilla marketingem már majdnem beért, de ilyen áron az ismertséget már igazándiból nem is akartam. A 14-dik nap helyett már a 12-dik napon részben lebuktattam magam. Felfedtem, hogy Andris története kitalált, aki miatta izgult megnyugodhat, senki nem fog meghalni, két nap múlva minden kiderül. Mint egy korábbi, „A posztumusz bloggerigazolvány” című posztban is megírtam, viszont szerettem volna, hogy a kétes kapmányomnak legyen valami pozitív hozadéka, a blog menjen tovább komoly, átverés mentes, a kegyes halál témájával méltó módon foglalkozó tematikus blogként és ennek érdekében a jelszókat is felajánlottam több kommentelőnek, többek között Ritának is.

Az utolsó, minden lapot kiterítő posztom teljes kudarcnak bizonyult. „Mentségemre” szóljon, hogy addig lelkileg igencsak megviselt a kampány és felhagytam a kommentelők manipulálásával, vagyis nem írtam álnéven mellettem szóló kommenteket. Korábban mindezt megtettem, ahol a kamu kommentjeim a „pozitív kétkedők” táborát erősítették. Vagyis azt sugalltam, hogy Andris sztorija valószínűleg kamu, viszont a probléma felvetése hasznos.

A blogot kezdettől szerettem volna átmigrálni a blolgspot.com-ról a magyar blogoszféra látogatottságban és média visszhangjában leginkább fajsúlyos felületére, az Index tulajdonú blog.hu-ra. Hiszen az országos áttörést leginkább ez hozta volna meg. Így érte volna el a médiahekkem a tervezett célját. Ezért írtam néhány provokatív e-mailt olyanoknak, akik az Index kezdőlapjára is ki tudták volna rakni a blogomat. A levelek tartalmából a címzetteknek minden bizonnyal kiderült, hogy médiahekkről van szó. 

És miután a jelszókat átadtam, már arra sem volt lelki erőm, hogy a postaládámat kiürítsem, nos ezekre a levelekre csapott le Rita. Ha úgy tetszik, ismét ellensúlyozta erkölcsileg igencsak elítélhető kampányomat. Ő, aki a kezdetektől nem hitt Andris sztorijában összeollózott a magánleveleimből rám nézve felettébb kompromittálónak szánt néhány mondatot. Majd álszent módon, a legszánalmasabb véglényekre jellemzően, a gyerekeivel takarózott. „Tovább nem is olvastam, mert nekem gyerekeim vannak.”

Kedves Rita. Köszönöm, hogy levetted vállamról a teher oroszlánrészét. Én magam is elítélem, amit tettem, viszont a te ordas hazugságoddal körített levéltitoksértésed űbereli az én tetteimet. Azt ugyan elhiszem, hogy nem olvastad végig a leveleimet, az viszont kizárt, hogy pusztán az általad idézett részeket olvastad. Megpróbáltál bemocskolni, de valójában magadat mocskoltad. Döglött oroszlánba csípő dögkeselyűként viselkedtél. Én mégis megbocsájtok neked. Nem jelentettelek fel és eztán sem teszem. Büntető bíróság elé nem citállak. Félreértés ne essék, nyilván nem ítéltek volna letöltendő börtönbüntetésre, valószínűleg megfizetendő pénzbírság nélkül is megúsztad volna, de a vádlottak padjáról kellene taláros bíró előtt magyaráznod a bizonyítványod. Megnyugtatlak, ettől megkíméllek. Bízom benne, hogy ha egyáltalán elolvasod ezt a levelet, rádöbbensz cselekedeted hitványságára és ha hosszú évek múlva unatkozó nyugdíjas néniként felnőtt gyerekeid levelei, vagy e-mailjei kerülnének a szemed elé, még véletlenül se jut eszedbe azokba beleolvasni, véres rongyként lobogtatni meg pláne nem.

Talán ezzel a példával még inkább megérted: Úgy képzelj el engem, mint egy számodra a kezdetektől ellenszenves fekvőbeteget, aki az osztályotokra kerül. Miután elhagyom a kórházat, odaadom a nővéreknek a mobiltelefonomat. Legfeljebb párezer forintos régi mobil, aminek a prepaid kártyáján még van valamennyi egység. Nem nagy érték, de több mint a semmi. Hasznos lehet, főleg ha rendeltetésszerűen használják. Neked viszont az első dolgod az, hogy a mobilból nem törölt magán SMS-eket olvasd és azokból egy az íróját, és a készüléket ajándékozó tulajdonost kompromittáló válogatást ország világ elé tárj. Hát Ritám, elismerem, hogy  kettőnk gusztustalansági versenyét te nyerted meg. „Gratulálok” :-).

Mindez az én vétkemet persze nem kisebbíti. És fair módon igyekszem fellistázni a melletted szóló enyhítő körülményeket:

 Te a hivatásod révén nap mint nap látsz, mi több, ellátsz nagyon súlyos betegeket, így megértem érzékenységed, hogy bármennyire is igyekeztem, hogy egyetlen konkrét beteg embert se bántsak meg, az egész témának a szokásostól eltérő felvetését tabusértésnek érzed. Másrészt, mint írtad, a te egyik gyereked nem egészséges és szülőként tudom, hogy ettől keményebb sorscsapást nehéz elképzelni. Őszintén kívánom, hogy a gyerekeidnek és neked is a létező legjobban alakuljon a sorsod és bízom benne, hogy hozzám hasonlóan, te is levonod a tanulságot a közös sztorinkból.

A médiahekkel a kegyeshalál kampány óta felhagytam. Időközben született recenzió a könyvről, íme az egyik elérhetőség: http://baratno.com/view.php?arclid=2009111602 , de annak szerzője egész más vonalon jutott el hozzám.